Őrület! Tömegek az urnáknál!

A Nemzeti Választási Iroda legfrissebb adatai szerint 11 óráig a szavazásra jogosultak 29.93%-a járult az urnákoz. Felkeltek a magyarok, vége a misének. Várjuk csak meg az adatokat a vasárnapi húsleves-rántott hús kombó után 🙂

Bírság helyett

Így is lehet(ne)! Bár a KRESZ tábla mindenhol KRESZ-tábla, egy turistabarát településen nem feltétlenül kellene azzal kezdeni a dolgot, hogy az ideérkezőket megvágják párezer forintra. Szóval, így is lehet. "Üdv! Észrevettük, hogy elfelejtettél parkolójegyet venni. Semmi...

Lesz sportpark Kőszegen

:)   :)   :) Nehéz szülés volt, de sikerült: 2016. júliusában írtam meg, hogy érdemes lenne sportparkok létesítésére pályázni. Akkor három kültéri sportpark létesítésére pályáztunk, sőt még egy 1250 fős támogató Facebook csoport is létrejött. A...

Egymilliárdos busz- és vasúti megálló készül

Modern elektromos buszok is lesznek! Városkörnyéki közösségi közlekedés fejlesztése néven a KRAFT program részenként 1000 millió forintos projekt indul. Több éve tartó egyeztetések után hamarosan megkezdődik a közös busz- és vasúti pályaudvar tervezése. A modern Intermodális...

150 millió forintot ad a KRAFT

Együtt dolgozunk Kőszegért! A Királyvölgyi Patak szabályozása a 2009-es évben hatalmas károkat okozó villámárvízhez hasonló események kialakulását akadályozza meg. A Tamás-árok feliszapolódásának ismételt megelőzése érdekében több hordalék-ülepítő műtárgy kerül kiépítésre a Szabóhegyi út környezetében. Fejlesztésre...
Tősgyökeres kőszegiként és városi képviselőként azon dolgozom, hogy Kőszeg még jobb hely legyen. Kertelés nélküli gondolataim olvashatod olyan témákról amik szerintem fontosak nekünk kőszegieknek. Örülök ha kommenteled, megosztod facebookon vagy csak beszélgetsz róla a piacon :) Ha véleményed, ötleted, gondolatod van vagy esetleg szeretnél vendégszerzőként (névvel vagy nélküle) megjelenni keress bátran!
1,148RajongókTetszik
188KövetőKövetés
54KövetőKövetés