Így is lehet ezt!

Kezdjünk el végre dolgozni Kőszegen, mert Szombathely, Sárvár, Bük, Csepreg, Vasvár, Celldömölk, Körmend nemhogy lehagyott már minket, hanem ötödik sebességbe váltott, miközben mi még csak ismerkedünk a váltóval!

Sárváron egy Nissan Leafet állítanak hadrendbe, hogy felhívják az elektromos autózás előnyeire a figyelmet. A jármű ingyenesen szállítja a turistákat a helyi fürdő és a város múzeuma között, ahol az ország egyik legnagyobb huszárkiállítása látható.

Az évente hétszázezer vendéget fogadó fürdő előrejelzése szerint, komoly versenyelőnyre tehetnek szert azok a települések, amelyek már most gondolnak arra is, hogy a jövő közlekedése egyértelműen a zöld utazások felé mozdult el. Az elektromos járművek terjedésével egyre többen indulnak majd pihenni olyan autókkal, amelyekbe már nem kell benzin. Elektromos töltőállomással azonban még csak kevés turisztikai övezet rendelkezik. Nyilvánvaló, hogy azok a desztinációk lesznek népszerűek a “zöld” turisták körében, amelyek felkészülnek az érkezésükre.

Jelenleg körülbelül 200 elektromos autó üzemel hazánkban, az ilyen járművek terjedését leginkább a töltőállomások hiánya akadályozza. Egyes előrejelzések szerint: Magyarországon felgyorsulhat az elektromos autók feltöltésére alkalmas pontok telepítése. Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa a közelmúltban egy olyan irányelvet fogadott el, amellyel az EU-tagországokat 2016-ig egy-egy nemzeti szakpolitika kidolgozására kötelezik az alternatív, környezetbarát üzemanyagok és közlekedés elterjesztése érdekében. A tervek kidolgozásának hatására, Magyarországon is gyorsabban terjedhet az elektromos autózás. – állítják a sárvári turisztikai szakemberek.

Az akció szervezői elmondták, hogy a Nissan elektromos autója már járja az utcákat. Budapest után, jelenleg Balatonfüreden van az autó, és innen indul majd Sárvárra, ahol az évente hétszázezer vendéget fogadó wellnessfürdő vendégei ingyen használhatják a gépkocsit. Ezzel az elektromos járművel juthatnak majd el a vendégek a környék múzeumaiba. A város lakói pedig telefonon hívhatják majd házhoz a környezetbarát autót és rossz idő esetén, őket is ingyenesen viszi a Nissan Leaf a fürdőbe.

A zöld akció szervezői szerint: ha valaki Budapestről akar eljutni Sárvárra, az sokfelé mehet. Több városban van már töltőállomás. De budapestieknek leginkább azt javasolják, hogy Balatonfüred és Pápa érintésével induljanak el Sárvárra, ezen a két településen található olyan (gyors) töltőállomás, amely a 100-150 km-re kalibrált elektromos autókkal is lehetővé teszik az utazást a vasi fürdővárosba.

Forrás:http://bevezetem.eu/2015/10/26/igy-is-lehet-ezt-a-zold-turistakra-hajt-a-nissan-es-sarvar/