Imádnám, ha a Kőszeg és Vidéke “újságírója” is mondjuk tudósítana egy ilyen eseményről és nem egy független városi képviselőtől kellene ismét megtudni, hogy mi fog történni Kőszegen… 🙂
Na de a lényeg:
Pár napja jelent meg előbb az Európai Uniós majd a magyar közbeszerzési hatóság oldalán Kőszeg város történetének eddigi legnagyobb, legkomolyabb és legdrágább beruházásának hirdetménye.
A Prof. Dr. Miszlivetz Ferenc által megálmodott Európa Ház – KRAFT Projekt – Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete “háromszög” nevét remélhetőleg már mindenki ismeri a városban. Az ő közreműködésükkel újult meg az Európa Ház, a Zwinger bástya, a korábbi Művészetek Háza, a Festetics Palota és a Sgraffitos ház.
Az intézet december 7-én ünnepli második születésnapját az Esterhazy Trio koncertjével (a programot itt találod). A hazai környezetben, de nemzetközi színvonalon működő egyetem szépen növekszik, jelentős számú kutatóval büszkélkedhet. Az út egyik mérföldköve az új campus létrehozása, melynek érdekében 2015-ben Ekler Dezső építészirodája tanulmány- és vázlattervet készített a régi MÁV Gyermekotthonról. Most pedig megjelent a Kőszegen a volt MÁV Gyermekotthonban kutató-fejlesztő-szellemi központ és Campus kialakítása érdekében, teljeskörű tervezői feladatok ellátása tervezési szerződés keretében elnevezésű ajánlattételi felhívás. A szerencsés (komoly referenciákkal rendelkező) nyertes készítheti el a végleges engedélyezési- és építési terveket és a kiviteli tervdokumentációt. Hatalmas és komoly munkáról van szó, hiszen ca. 8000 m2 épületet és 7,8 ha kertet kell megtölteni újra élettel.
Az új típusú kutatóintézet kutató-fejlesztő-szellemi központként összekapcsolja a nagy tudományterületek elméleti és gyakorlati vonatkozásait, biztosítja a kormányzat/önkormányzat, a tudásközpontok (felsőoktatási és egyéb kutatóintézmények) és vállalatok alkotta, szereplők közötti együttműködés javítását, és a nemzetközi kutatásokba (mindenekelőtt az Európai Uniós kutatási térségben) történő hatékony és kezdeményező jellegű bekapcsolódást.
Mi minden valósulhat meg a kiírás szerinti majdani, előreláthatólag 3,82 milliárd forintos építési munkából?
- Létrejön egy 1500 m2-es komoly, nemzetközi vonzerővel bíró könyvtár 300.000 kötettel
- Auditorium Maximum – vagyis lesz nagyelőadó
- 680 m2-en globalizációs és regionális kihívások kutatása történik
- Globalizáció és kormányzás kutatások
- Demokrácia, civil társadalom és hálózatosodás kutatások
- Kulturális örökség új menedzsmentje és fenntarthatóság kutatások
- Komplexitás és nemlinearitáskutatások
- Közép-európai regionális kutatások
- 500 m2-en zenei központ működik majd
- Kreatív város központ 400 m2-en, publikációs irodával, development office-al és 300 m2-es idegen nyelvi központtal
- A jövő és trendkutatás 900 m2-en várja majd a kutatókat
- Alkalmazott adattudományi kutatások
- Nyílt Adat és Közösségi Informatikakutatás
- Digitális bölcsészet, kulturális örökség és fenntarthatóság kutatás
- IBM Technológiai Transzferközpont
- lesznek szobái a Pannon Egyetemnek
- Nemzetközi doktori iskola
- Angol nyelvű mesterképzések
- Interuniversity Centre
- professzori szállások készülnek
- megújul a park
- és természetesen lesz kávézó, étterem, kiszolgáló részek, sportközpont, professzori klub, igazgatóság…
Tehát egy igazi, nagybetűs C A M P U S nő ki a semmiből a szemünk láttára. Tényleg Kőszeg lesz az új OXFORD.