Kőszeg és Vidéke: Ipari Park

A 2015. július 14-i Kőszeg és Vidéke ipari parkról szóló cikk szerint beadásra került az ipari park cím pályázat, a megbízott cég és az önkormányzat is teljesítette szerződésben foglalt kötelezettségeit.

Úgy tűnik a K.Z. fedőnevű városi újságíró nem hallott arról, hogy az ipari park ügyben nyomozást folytat a Rendőrség gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó osztálya illetve a NAV Bűnügyi Igazgatósága ráadásul a minisztérium szerint nincs beadott pályázat. Lehet pozitív, semmitmondó cikket írni, kizárólag a testületi ülésen elhangzottakra hivatkozni, védeni a mundér becsületét (persze, ő adja pénzt). Rába Kálmán képviselőtársam blogját idézve: A betű szabaddá tesz (lehet nem mindenkinél lesz ez igaz?)

K.Z. folytatja: az ipari park cím csatlakozási szerződést a Wienerberger Zrt. nem írta alá. Ezzel csak az a gond, hogy a Wienerberger nélkül nem teljesül a pályázat egyik alapfeltétele: a minimum 100 fős meglévő dolgozói létszám. Így be se lehetett volna adni a pályázatot!

“Huber László polgármester nem talált magyarázatot arra, hogy ez a levél miért ilyen késői dátummal érkezett meg.” Segítek: mert a minisztérium tájékoztatása szerint nem adtak be pályázatot!

“Básthy Béla alpolgármester a levél lényegéről beszélt, hogy a zrt. nem zárkózik el a csatlakozástól.” Segítek értelmezni a Wienerberger levelét. A cég kéri az önkormányzat tájékoztatását arról, hogy  ki a pályázó, milyen kötelezettséggel jár ha csatlakoznak és mennyibe kerül ez a téglagyárnak.