A napi menő címet ma az E.ON Hungária online csapata kapja.
Történt ugyanis, hogy a 87-es főút Gyöngy – országhatár közötti szakaszán lassan 1,5 éve nem működnek rendesen a közvilágítási lámpák. Volt, hogy 30 lámpa nem világított 1 km-es szakaszon.
Írtam többször az önkormányzat korábbi osztályvezetőjének, az ilyen ügyekkel megbízott korábbi munkatársnak, szóvá tettem testületi ülésen és ahogy az várható volt semmi nem történt. A hibát jelentettem a Magyar Közút Zrt. szombathelyi irodájánál és természetesen az E.ON ügyfélszolgálatán is – minden eredmény nélkül.
Végül felnéztem az E.ON Hungária facebook oldalára, ahol szintén megírtam a problémát.
Olvasd végig! Így kell egy online megkeresésre vérprofin válaszolni.
Hello EON Hungária! Több alkalommal bejelentettük már, hogy a 87-es főút Kőszeg határállomás – Kethelyi utca közötti szakaszán tucatnyi közvilágítási lámpaoszlop nem üzemel. Van róla egy szép hosszú listátok a hibabejelentések között, azt is tudjuk, hogy kábelhiba van és az is, hogy az ilyen hibákat 8 napon belül el kellene hárítani. Sajnos ez tavaly május óta nem sikerült. Mivel ez egy forgalmas útszakasz 90 km/h sebességkorlátozással, ráadásul egy nemzeti dohánybolt is található az egyik kivilágítatlan mellékutcában így konkrétan életveszélyes sötétben a kerékpárosokat kerülgetni. Érdeklődnék, hogy a EON online team tud-e hibaelhárítási határidőt mondani. Köszönettel: Tóth Gábor / önkormányzati képviselő Kőszeg
Kedves Gábor, elnézést kérünk ezért a hibáért. Sajnos a facebookos csapatnak nem áll rendelkezésére a kért információ, de továbbítjuk a kérdést a területileg illetékes műszaki egységünknek. Amint kapunk választ azt megosztjuk. Köszönjük addig is a türelmet. Még egyszer elmézést kérünk, E.ON Facebook csapat
köszönöm a választ!
Gábor: (A telefonos ügyfélszolgálatot elhívhatnátok magatokhoz ügyfélpanasz kezelést tanulni
)

Kedves Gábor, műszaki kollégáink megvizsgálták a problémát és a következő információt adták: A jelzett szakaszon valóban van egy szakaszhiba, de a lámpák többsége nem emiatt, hanem az aktív elemek (pl. égők) hibája miatt nem működik. Erről a javítást végző vállalkozót értesítettük a mielőbbi javítás érdekében. A kábelhiba javítás elhúzódását az okozza, hogy egy nem állandósult hibával van dolunk, és amíg ez így van, csupán az üzemelés helyreállítását tudjuk megtenni, viszont így az újabb működés során az sajnos gyorsan újra meghibásodhat, ezért tűnik úgy, mintha nem történt volna javítás. Munkatársaink dolgoznak a végleges megoldáson, addig is köszönjük a türelmét. Üdv, E.ON Facebook csapat
Kedves Eon Team! Köszönöm a gyors és kompetens választ! Külön köszönöm, hogy nem csak megígérték a választ! Üdvözlettel: Gabor