A kőszegi ostromnapok fő szervezője Kőszeg Város Önkormányzata.
Jól látod, nem a Jurisich Vár Művelődési Központ és Várszínház (ahol a rendezvényszervezés szakmai, személyi és tárgyi feltételei is adottak), nem az Írottkő Natúrpark (mint például az Orsolya napi rendezvény esetében) hanem az önkormányzat. Nem számít sokat, azonban úgy gondolom egy ilyen nagy látogatószámú rendezvény megtervezését, előkészítését, engedélyeztetését, megszervezését, lebonyolítását, elszámolását nem az önkormányzatnak hanem az erre a célra létrehozott és fent tartott intézményeknek kellene végezniük (tudom felmerül a kérdés, hogy akkor mit csinálna egész évben szeretett alpolgármesterünk).
Na de nézzük a bevételeket: szponzori támogatás 300.000.- Ft ; vásárosok által fizetett díj 827.500.- Ft , várostrom belépőjegyek 911.000.- Ft , Honvédelmi Minisztérium támogatása 1.000.000.- Ft. Összesen picivel több mint 3 millió forint bevétel.
A kiadási oldal már húzósabb egy kicsit: jelmezekre majdnem 350.000.- Ft ment el, fellépőkre majd 1,8 millió forint (sok volt a sztárfellépő mint emlékszünk), színpadtechnika-biztonságtechnika-takarítás 1,4 millió, reklám-PR 700.000.- Ft. Összesen 4,5 millió forint kiadás.
Jól látható tehát, hogy bő 1,5 millió forintjába kerül a városnak a rendezvény.
Az adatok forrása Kőszeg Város Polgármesterének K-5830-2/2015 ügyiratszámú levele.