Városbejárás

Minden évben készül városbejárási terv. Ez egy olyan alkalom amikor az adott körzet választott képviselője a hivatal munkatársaival közösen bejárják a körzetet, számba veszik a lakók észrevételeit, az esetleges hibákat – javítanivalókat. Eddig az elmélet.

A gyakorlat azonban véleményem szerint az, hogy hagyunk lepuszulni területeket, a megújult területekre se költi rá a város a legelemibb karbantartási összeget, a felújítási alapról pedig nem is szóltam.

A polgármester a város első embere. Kőszegi.

Az alpolgármester szintúgy. A városgondnok is.

Jórészt kőszegiek a városháza, a kormányhivatal, a natúrpark, az ügyészség, a bíróság, a vár, a múzeum, a könyvtár, a bölcsődék, az óvodák, az általános- és közép iskolák, az egyetem, a tűzoltóság, a rendőrség, a mentők, az orvosi rendelők munkatársai. Több száz kiváló ember, aki állami és/vagy önkormányzati forrásból kapja a fizetését.

Mégis úgy néz ki néha a város, hogy úgy tűnik

nincs a városnak gazdája!

Korábban már több alkalommal írtam polgármester úrnak, városgondok úrnak illetve a hivatal illetékes osztályának. Azt tapasztalom, hogy mióta a városüzemeltetési osztályon kőszegiek dolgoznak (és nem szombathelyi az osztályvezető), azóta lelkiismeretesebb és gondosabb az ügymenet. Köszönet érte 😛

Ettől függetlenül van egy halom megoldatlan ügy, melyeket szépen csokorba szedtem és képpel mutatok meg nektek. Nem kell aggódni, azért a elküldöm őket levélben is, bár tudom, hogy működik az önkormányzati blogfigyelő szolgálat …  🙂

 

Íme az én szubjektív TO-DO listám. (Folytatása következik!)

  • Ha kivágnak egy fát, irtó jó lenne, ha ezeket gyökerestül távolítanák el.

Kórház u

  • Kőszeg, Kórház utcai gyalogoshíd. Egy hiányzó csatornafedél. Balesetveszély.

image

  • Állítólag zsilip. Mondjuk lassan összedől az épület, a cserepek potyognak. A bal oldali zsilip fa részei eltűntek, ami nem is baj mivel úgyis tele van hordalékkal a meder. A jobb oldal se szebb. Grátisz balesetveszély a jobb oldalon, ahonnan eltűnt a kerítés.  A művészi kompozíciót a háttérben meghúzódó gaz- és parlagfűtelep teszi teljessé. 50 méterre innen játszótér.

image

image

  • A fenti kép másik oldala. 50 millióból épült új játszótér járdácskája. Ha nem szíp?

image

  • A helyszín még mindig a KRESZ Park, nézd a lemenő nap művészien megcsillanó sugarait a korrodált elektromos dobozon.

unnamed

 

  • Mondja valaki, hogy Kőszeg nem modern város. Napelemes, akkumulátoros közvilágítás és zárt láncú kamerarendszer a KRESZ Parkban. Évek óta egyik sem működik. 50 millió körüli összegbe került a park. A lovagkeresztes azt írná: B@sznak rá.

image

  • A piac és környékét kihagyom. Úgyse csinálnak már semmi arra való hivatkozással, hogy úgyis felújítják hamarosan.
  • Kőszeg, Fő tér. Pontosan 10 éve, 2006-ban adták át, uszkve 2 millió brüsszeli pénzbe került. Elhalt fák, elhanyagolt kutak, töredezett térburkolat.

image

image

image

image

unnamed

unnamed

  • Hírcsárda, 3416. szeptember 10. Friss híreink következnek.  A Kőszeg News tudatta a világgal, hogy a mini Oxford régészei megtalálták az azóta csak Kőszeg Stonehenge-ként emlegetett csoport tagjait. Brit tudósok 38 év munkájával megállapították , hogy 10-ből 4 az hat, továbbá, hogy valamilyen rituális juniós pénzelköltős buli lehetett korábban a helyszínen. Egyes helyiek szerint ez emlékmű lehetett.

image

 

  • A zöld Kőszegért verseny különdíját idén a Rákóczi utcai virágládák kapják.

image

  • Kőszeg = Táblaország. A 20 km/h sebességkorlátozó tábla, a parkoló tábla és a tájékoztató tábla is elférne a kandeláberen. Így talán még parkolni is könnyebb lenne.
    image
  • Igényes, szép, történelmi.

image

  • Az idő vasfoga. Plusz nemtörődömség.

image

  • Az elektromos dobozok csak nem akarnak a helyükön maradni.

image

  • Chernel utca bejárat. Kenjük ezt is a suhancokra.

image

  • Azok az ikonikus zöld spaletták is eltűntek a Hősök Tornyáról.

image

  • Brenner udvar, Jurisics tér

image

  • Teljesen tök felesleges tábla. Le lehetne szedni?

image

  • A kapu eltűnt, az acélcsövön biztos volt valamilyen tábla.

image

  • Újabb megdőlt lámpaoszlop. Valószínűleg a bencés székház felújítása során történt. (A virág megtévesztő: NEM a városgondnokság, hanem egy vállalkozó partizánakciója)

image

  • Nincs két hónapja, hogy új csatorna került a bencés székházra. Erre tessék….

image

  • Kell ám a két acélcső…

image

image

image

  • Belváros. Behajtási engedély nélkül be se lehet ide jönni. Nem értem mit keres itt a parkolóóra. Jöjjön csak a külföldi, dobja be a pénzt, mi meg jól megbüntetjük mert be se jöhetett volna… Hahaha…

image

  • Kandeláber, oszlop, tábla, oszlop, tábla

image

  • Semmit nem lehet.

image

  • Elsőbbségadás kötelező és behajtani tilos.

image

  • Újabb felesleges, idejétmúlt tábla

image

  • Sétálunk, sétálunk hopp egy kis építési törmelék a vár mellett

image

  • Betonkeverő bújócska

image

  • Igényes vízvételi lehetőség a városkútnál

image

  • Kukatenger

image

  • Gyökerek.

image

  • Be szíp traktorgumi virágágyás. Virág nélkül.

image

  • 100 éves a KSE…

image

 

  • Ez az előtető is a te pénzedből épült.

unnamed

  • Nincs két éves. Talán megkeresném a felirat készítőjét…

unnamed

  • Olyan apróságot meg se említek, hogy a határól a Gyöngyig tartó szakaszon egyetlen lámpa se világít esténként….